Fotózásra invitáltuk kertünk lakóit.
A meghívót rigó fiú kézbesítette a lakóknak.
Elfütyülte.
Fütyülte reggel, fütyülte délelőtt, délután, este, és kora hajnalban is, hogy a nappal aktív és az éjszakai állatok is tudomást szerezzenek róla.
Fütyülte a fűben sétálva, gilisztákat kapirgálva, fittyet hányva az árnyékban pihenő macskára, aki régóta álmodozik egy sült rigó lakomáról, na meg egy aranyhal paprikásról, de az álom az csak álom marad..
Fütyülte a kínai papíreperfa dús koronájából, ahol a cinkék szoktak csipegetni a madáreleségből, de a nekik kitett madárházikóba rejtélyes oknál fogva még sose néztek be.
Fütyülte a villanydrótról, hogy az épp ott pihenő galambok is hallják.
Fütyülte a tavacska partján, egy vízből kiálló nagy kövön, iszogatás közben, hogy az aranyhalak, békák, szitakötők és az inni járó verebek is hallják.
Elfütyülte késő este a fenyőfáról, hogy a csemetéivel épp eledelszerző útra induló süni anyuka is hallja, és valahol a lilaakác környékén bujkáló tücsök is értesüljön az eseményről.
A bársonyvirágokon pihenő katicák és a kövek közt meglapuló bodobácsok se kaptak névre szóló meghívót, de eljutott hozzájuk is a füttyszó.
A rigó fiú úgy gondolta, hogy jó munkát végzett, most már biztosan mindenki hallotta. Igaza volt, valóban mindenki hallotta, még a kertünkben nagy ritkán feltűnő fecskék, pillangók, és a terasztető tartóoszlopát kopácsoló fakopáncs is, így jöhetett a fotós.
A fotózás napján Süni mama kora délután előcsörtetett a bozótból két gömbölyű csemetéjével, csoportképre készült. Nem értette, hogy ha Ő a délutáni sziesztát feláldozva, felsorakoztatta kicsínosított családját a lucfenyő előtt, miért nem jelent meg a többi lakó.
Csak Bumbi macska állt készenlétben, vagyis, a közelben szundított a hortenzia alatt. Süni mama tudomásul kellett vegye, hogy a csoportkép nem fog megvalósulni, mivel a kertünk lakói vízben, földön és a levegőben is élnek.
A lucfenyő körüli gyep, nem mindenkinek a megfelelő élőhely.
A halaknak nem elég vizes, a békának meg a szitakötőnek nem elég nedves, a rigónak meg a többi madárnak meg nem elég biztonságos Bumbi macskánk társasága, így egyéni fotókhoz pózoltak.
A fotózás jól sikerült (az eredményt további bejegyzésekben még bemutatjuk), mindenki elégedett volt.
Tücsök koma csak este bújt elő a lila
akác környékén levő rejtekhelyéről, hogy egy kis muzsikával
szórakoztassa kertünk többi lakóját, így a fotózásról lemaradt.
Biztos nálatok is laknak állatok, akár kertes házban, akár társasházban laktok. Tücskök, bogarak, pillangók vagy akár kis dinók is...
Rajzoljátok le, küldjétek el nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése