A Füvészkertben tartott bemutató foglalkozásunkon mindhárom, kánikulában nélkülözhetetlen dolog adott volt. (habár szerencsére még a nagyon nagy meleg előtt, június 15.-én tartottuk)
A biokertünk magasított ágyásai egy hatalmas nyárfa szomszédságában kaptak helyet. Míg az ágyásokba beültetett paradicsomok déltől napoznak, a délelőtti foglalkozáson a kis kertészek élvezhették a nyárfa hűsítő árnyékát.
Ezek a paradicsomok a melegben nagyon megszomjaztak, így a szorgos kis kertészek nem győzték hordani a kis öntözőkannákkal a vizet.
Úgy tűnik, hogy az öntözés a kis kertészek egyik kedvenc tevékenysége, locsolni és közben kicsit pancsolni, minden gyerek szeret.
A harmadik elem, a kánikula túlélő csomagból a hűsítő volt, de ennek elfogyasztását kemény kertész munkák előzték meg.
Mentát és citromfüvet szaporítottak a kis kertészek, beültették egy papírcserépbe, amit hazavittek.
Bekötött szemmel, illatuk alapján is felismerték ezt a két növényt, és a sikeresen teljesített feladatot ajándékkal jutalmaztuk.
A biokertbe ültettek még salátát, körömvirágot, és megkapálták a szamócát.
Végül közösen készítettük el a hűsítő limonádét a frissen szedett menta és citromfű levelekből. A limonádé minden kis kertésznek ízlett, és ha ügyesen gondozzák a kis növényt, amit hazavittek, bármikor el tudják otthon is készíteni. (Gondozási útmutató a Szamóca tanácsai oldalon található)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése