Bejegyezte Tünde
Jobban nem is kezdődhetett volna a tavasz
Minden évben próbálkozok a korai palántaneveléssel, de
valahogy mindig áprilisban sikerül elvetni a paradicsom magokat és augusztusig
kell várni a termésre. Ez persze fajtától is függ. Valamilyen csoda folytán
idén már március 1-én bekerültek a magok a cserépbe.
Ha kapok egy érdekes és finom paradicsomot, kiszedem a
magját és következő évben palántát nevelek belőle. Számomra - pintyek, macska, 3 gyerek és
munkahely mellet- túl macerás a paradicsom magokat megmosni, szárítgatni, címkézett
papír tasakba tenni. Kifejlesztettem egy hatékonyabb módját, a magszedésnek és
palántanevelésnek. A magokat egy papír törlőre szedem, és erre írom rá a fajta
nevét is ( konyhanyelven), megszárítom és bedobom a kamrába. A magok ráragadnak
a papír törlőre, olyan lesz az egész, mint egy ültető korong. Ma, március
elsején előszedtük a kamra mélyéről a magokat, kész csoda, hogy megtaláltuk J. Virág ráírta a
paradicsom fajták nevét egy nyárról elmosott, elrakott jégkrém pálcikára.
Zsolti és Lili lapátoltak és összekeverték a kerti földet és a komposztot (most
is szedegetem a hajamból a rám szórt földet). A keverékből átrostáltam egy
keveset, hogy ezzel takarjam le a magokat. Aztán miközben Virág a macskáját cirógatva
olvasott a teraszon, Zsolti és Lili a hintaágyban lógtak és veszekedtek,
megtöltöttem 4 kerámia cserepet (alján kavics, földkeverék, rostált föld). Rá
helyzetem a házilag barkácsolt vetőkorongjaimat, letakartam rostált földdel és
bevittem őket a nappali párkányára, a fűtőtestek fölé. Locsolás következik…
Ameddig a paradicsomok nem dugják ki a zöld leveleiket, a melegben maradnak,
utána pedig költöznek a fürdőszoba tetőablakai alá, napsütötte helyre. Nagyméretű,
mély kerámia cserepekbe ültettem a magokat, mert így megúszhatom a tűzdelést. Így
talán lesz elég helye a palántáknak, és április végéig kihúzzák a cserépben,
aztán mehetnek egyenesen a konyhakert ágyásaiba. Azt vettem észre, hogy erősebb
gyökereket eresztenek, ha kevesebbszer ültetem át őket. Na persze és kevesebb
munkával jár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése