2015. október 21., szerda

Utazás növényekkel magyar tájakon

Kertészkedünk: magot vetünk, palántázunk, szüretelünk és megismerjük néhány magyar tájegység növényét határainkon innen és túl, a tihanyi levendulástól a székelyek pityókájáig.

Bejárjuk Magyarországot, és a határainkon túli magyarokat is meglátogatjuk, megismerkedünk jellegzetes növényeikkel. Megnézzük, hogy milyen növényeket nevelnek a kiskertben, a mezőn, milyen fűszerekkel ízesítik ételeiket, és milyen gyógynövényekkel gyógyítják betegségeiket.

Utazásunk állomásai a következők lesznek: Székelyföld, Nagybánya, Kalocsa, Makó, Tihany, Tokaj, de további vidékekre is ellátogatunk.

A gyakorlati kertészkedős foglalkozások által a gyerekek megismerik a növényeket, a tájegységeket és ültetnek vagy készítenek valamit, amit majd otthon gondoznak tovább, ezzel is tovább éltetve a tanodában megszerzett tudást.

A program keretében hétvégenként klub foglalkozást tartunk 3-12 éves gyerekeknek.
Hét közben délelött műhely foglalkozást tartunk óvodás és iskolás csoportoknak. Az ismeretanyagot az adott korosztály tudásszintjéhez igazítjuk.




2015. október 12., hétfő

Hogyan készült a bogárszálloda?

1. Elkészül a doboz: kezeletlen fenyőfából, nádtetővel, 2 lakosztállyal

 2. Nádat szedtünk a Duna parton (az üreges szára a bogárszálloda alapvető berendezése).


 3. Kis kertészek gyűjtöttek alapanyagokat berendezni a lakosztályokat: leveleket, tobozokat, ágakat
 4.Berendezték a szállodát az összegyűjtött kincsekkel

2015. október 11., vasárnap

Meghívottak a bogárszállodába

Elkészült a bogárszálloda, szétküldtük a meghívókat. Olyan lakóknak készítettük a lakosztályokat, akik nyáron meghálálják, a téli menedékhelyet. Elpusztítják a tetveket, hernyókat, csigákat, krumplibogarakat, vagyis megvédik a veteményeskertünket.
A következő bogarak kaptak névre szóló meghívókat. Reméljük hamarosan vendégül láthatjuk szállodánkban.

1. Katica
 Bogárszállodánk lakosztályaiba első számú meghívottunk minden bizonnyal a katica.
 A gyerekek kedvence, szép és hasznos is. Természetes körülmények között korhadt fában, fűcsomókban vagy tetők alatt telelnek át. Rendezzünk be egy fűcsomós szobát a szállodában és ha tetőt is teszünk rá, akkor szívesen beköltözik. A vendéglátást a tetvek elfogyasztásával hálálja majd meg.

2. Fátyolka:
Télen annyira fázik, hogy szívesen beköltözik lakásokba is. Nálunk a konyhában többen is próbáltak szállást kérni. Fagymentes helyen telel, ezért, ha  van tető a szállodán, és egy jó meleg avarral bélelt szoba, akkor szívesen elfogadja a meghívást. Ő is tetűpusztítással fizeti a számlát..

3. Fürkészdarázs:
A darázs nem támad, csak ha bántják. Nem kell félni tőle, nagyon hasznos a kertben
Földben, avarban fakéregben, fűcsomóban telel. Olyan szobát választ amelyben üreges faágak, avar vagy fűcsomó van. Nyáron lepke- légy és bogárlárváktól szabadítja meg növényeinket.

4. Futrinka:
 A futrinka éjszakai bogár, ezért nem ismerős a kis kertészeknek. Korhadó fatuskóval berendezett, mohával bélelt lakosztályt szeretne. Cserében nyáron felfalja a drótférgeket, csigákat, pajorokat és a krumplibogarat is.


5. Zengőlégy
A zengőlégy nyáron hihetetlen mennyiségű levéltetvet képes elpusztítani. A szállodában korhadt ágakkal berendezett szobát választana.


 6. Szentjánosbogár
A világító kedvenc a szentjánosbogár. Jó hírnevét nem csak a lámpásának köszönheti, hanem lárvái falánkságának is. Csigákkal is elbánnak: mérgező harapással ölik meg, elcipelik rejtekhelyükre és felfalják. A szállodákban az avarral töltött szobában keressük.

7. Fülbemászó
Szegény nem szolgált rá rossz hírnevére. Avarban telel és levéltetvet fogyaszt.

2015. október 6., kedd

3+1 óktóberi kiskertész feladat



Október a tök díszítés hónapja, így már október elején elkezdhetitek kidekorálni a lakást tökökkel, töklámpásokkal, kidekorált alkotásokkal.
1. Burgonyaszedés                                                       
Gyűjtsétek be a terményeket.
Most kell kiszedni a burgonyát és elraktározni télire. Hüvös (fagymentes)  helyen sokáig eltartható.
2. Tulipán ültetés
Ha szeretnétek tavasszal tulipános balkonládát a teraszra, vagy nárciszmezőt e kertbe, itt az ideje földbe bújtatni a hagymákat.
A beültetett balkonládát tegyétek ki a kertbe, és takarjátok avarral.
Ha a teraszon marad a láda, és nem éri csapadék, akkor télen is kell locsolni, fagymentes napsütéses napokon.
3. Bogárszálloda készítés
Az egyre hűvösebb idő jelzi a bogaraknak, hogy ideje téli szállás után nézni. Készíts bogárszállodát a kertben élő hasznos bogaraknak. Nyáron meghálálják a vendéglátást a kártékony bogarak elpusztításával.
+1 Tök díszítés
A tökből készíthettek tök lámpást is, de egyszerűbb módja a dekorálásnak, ha  levelekkel, virágokkal, magokkal felöltöztetitek.
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...